Nőszövetségi konferencia Debrecenben

 „Maga pedig a békesség Istene szenteljen meg titeket teljesen.” (1Thesz 5,23)

A Tiszántúli Református Egyházkerületi Nőszövet-ség 2018. június 29-én a Debreceni Nagytemplomban Egyházkerületi Konferenciát tartott, a Kárpát-medencei nőszövetségek és gyülekezetek tagjai számára. A konferencián a nyírbátori Bethlen Kata Református Nőszövetség néhány tagja is részt vett.

A 10 órakor kezdődő istentiszteleten Dr. Fekete Károly püspök úr szolgált, aki prédikációjában a testvérek iránti szeretet, és a megbocsátás fontosságát hangsúlyozta.

„Mert ha az embereknek megbocsátjátok vétkeiket, nektek is megbocsát mennyei Atyátok. Ha pedig nem bocsátotok meg az embereknek, Atyátok sem bocsátja meg a ti vétkeiteket.” (Máté 6,14-15)

Az istentisztelet után Dr. Gaál Botondné dr. Czeglédi Mária, a TRENSZ elnöke megnyitotta a konferenciát és köszöntötte a résztvevőket. Ezután Dr. Komlósi Piroska szakpszichológus nagyon elgondolkodtató, tanulságos előadása következett a családi konfliktusok kezeléséről.

Nagy Zita – a „Reformáció gyermekei nagykövete” – Az Istentől elfogadott család életünk gazdagsága című előadásában arra buzdította a fiatal gyülekezeti tagokat, hogy szüljenek gyermekeket. A nagycsalád előnyeiről, a testvérek egymás iránti szeretetéről beszélt, hiszen akinek van testvére, az sohasem lesz egyedül. „Bizony az Úr ajándéka a gyermek, az anyaméh gyümölcse jutalom.” (Zsoltárok 127,3)

A bizonyságtétel után Dr. Feketéné Kavisánszki Györgyi lelkész bemutatta az egyházmegyei összekötőket, ezt követően Gilicze Andrásné titkár köszöntötte az évfordulósokat. A nyírbátori nőszövetség az idén 25 éves évfordulóját ünnepli. Ez alkalomból emléklapot kaptunk, melynek átadásakor Isten áldását kérték további munkánkra.

A konferenciát színesítette kulturális programként a debreceni Pendely énekegyüttes tagja, Balogh Anna által előadott népdalcsokor. A záró áhítatot Dr. Feketéné Kavisánszki Györgyi lelkésznő tartotta. Örömmel vettük tudomásul, hogy az összegyűlt perselypénzt a dél-indiai testvéreink iskoláinak, internátusainak támogatására ajánlottuk fel.

Hálás szívvel köszönjük a szervezők és segítőik munkáját, és a kedves vendéglátást!

Bákonyi Sándorné

0 válaszok

Szóljon hozzá Ön is!

Véleménye vagy kérdése van? Beszélgetne velünk?
Írjon bátran, és válaszolunk!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.