Gitártábor Berekfürdőn

Gitártábor

Augusztus közepén került megrendezésre a Nyírségi Református Egyházmegye Gitártábora, ahova Nyírbátorból 4-en döntöttünk úgy, hogy el akarjuk sajátítani a gitározás alapjait. Izgatottan álltunk a Berekfürdői szállás kapujában hangszereinkkel a kezünkben, mivel ilyen fajta táborban még egyikünk sem vett részt. Felosztottak minket a gitártudásunk szerint csoportokra, és ezekben a csoportokban zajlottak az órák. Egy napunk 1 óra gitártanulásból, játékokkal, délutáni fürdőzéssel, és áhítatokkal telt. Viszont több nap is úgy döntöttünk, hogy délután a táborban maradunk és közösen mélyítjük el az órákon szerzett tudásunkat. Több dalt megtanultunk és közösen énekeltünk, zenéltünk a megye különböző pontjáról érkezett kortársainkkal. Esténként pedig filmet néztünk, tábortűz mellé ültünk, csillagokat néztünk és beszélgettünk. De elsétáltunk egy közeli tóhoz is és a várost is megnézhettük. Utolsó nap „ki mit tud” keretein belül mindenki előadhatott csoportosan vagy egyedül valamilyen produkciót amiknek zöme zenei előadás volt. Este pedig közösen a tűzhöz telepedtünk és elénekeltük a kedvenc dalainkat. Utolsó nap feltöltődve búcsúztunk el a helytől és mindenkitől, akivel barátságot köthettünk és megismerhettünk. Azóta pedig közösen várjuk a jövő évi 10. tábor eljövetelét!

Ladányi-Pára Zsuzsanna

 

0 válaszok

Szóljon hozzá Ön is!

Véleménye vagy kérdése van? Beszélgetne velünk?
Írjon bátran, és válaszolunk!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.