Új esztendői köszöntés

 „Uram, te voltál hajlékunk nemzedékről nemzedékre. Mielőtt hegyek születtek, mielőtt a föld és a világ létrejött, öröktől fogva mindörökké vagy te, ó, Isten! … Taníts minket úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk.” (Zsoltárok könyve 90. rész, 1-2. 12.)

A sokszor – főként temetések alkalmával – énekelt 90. zsoltár versei alapján elgondolkodhatunk a zsoltáros vallomásán: Isten volt a hajlékuk és menedékük nemzedékről nemzedékre. Ilyenkor év végéhez közeledve visszatekintünk a lassan elmúló esztendőre, felidézzük az év átélt eseményeit és  ezzel együtt talán megfogalmazódnak bennünk tervek, célok, elvárások a jövőt illetően.

Úgy érezhetjük, hogy olyan az idő, mint egy vég nélküli mederben rohanó folyó, melynek partján ott áll az ember, aki e folyamnak sem az elejét, forrását, sem pedig a végpontját, megérkezését nem látja. Néha úgy tűnik, mintha ez az időfolyam csodálatos módon egy pillanatra mégis megállna, hogy az ember számot vessen tegnapjával és reménylett holnapjával.

A mindennapok embere és népe sajnos sokszor csak akkor fordult és fordul az igazi menedék, azaz Isten felé, amikor már minden emberi lehetőség és alkalom semmivé lett, s már csak ez az Isten az, aki várja oltalom nélkül maradt gyermekeit.

Ha valamit át kell mentenünk a múló időben a jövendő napjaira és a következő nemzedék számára,  akkor ezt a vallástételt mindenképpen: Te voltál nekünk hajlékunk nemzedékről nemzedékre!

Mert minden más földi oltalom és menedék csak olyan, mint az ember: mulandó, de Isten: Isten, azaz Aki Úr mindenek fölött.

Amennyiben valóban tovább akarunk lépni az Isten által rendelt holnap felé, komolyan kell venni a 90. zsoltár 12. versének könyörgését: Taníts minket úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk! Ha a ma nyelvére kívánjuk lefordítani e mennyei igényt, akkor azt talán így mondhatjuk el az idő sodrában élő gyülekezet és ember számára: Urunk! Gyakoroltasd be velünk, hogy megvizsgáljuk és apró részeire szedjük mindennapjaink dolgait, amit teszünk, s amik velünk történtek, hogy szerinted való bölcs szívhez jussunk!

Milyen az Isten szerint való és elvárt bölcs emberi szív? Olyan – tudjuk meg Isten Igéjéből –, amelyik minden tettében, gondolatában az ő Urához méri dolgait!

Milyen sok emberi pótlékot kipróbálunk, hogy dolgainkat mederbe tereljük. A mindennapok emberi eseményei fájdalmasan arról tanúskodnak, hogy sokszor a legkisebb dolgainkat sem tudjuk megbízhatóan elrendezni, s a világ nagy, emésztő dolgait pedig éppenséggel nem!

Bonyolult az életünk, s esetleg azt mondjuk, bonyolult ehhez az Úrhoz való igazodásunk is.

Mi az Isten mértéke? – kérdezhetünk tovább, pontosítva: Ki az Isten általunk követhető mértéke? A teremtés Ura kétezer éve már ideadta az ember számára, úgy hívják: Úr Jézus Krisztus! Ő az a bizonyos összekötő mennyei kapocs, aki Szentlelke által a teremtő Úrral egybekapcsol bennünket, hogy irányítsa gondolatainkat, fogja kezünket és igazgassa lépteinket – különösen elbizonytalanodásunk idején.

Nekünk is ezt kell tennünk az új esztendő napjaiban: vallást tenni a minket menedékkel ellátó kegyelmes Istenről, és naponként kérni könyörgéseinkben, hogy bölcs, helyesen cselekevő szívvel ajándékozza meg Benne bízó gyermekeit és Anyaszentegyházát.

Fazakas Ferenc Sándor

lelkipásztor