Hirdesd az Igét! – Mit jelent nekem az Imádság?
A Hirdesd az Igét több éve töretlen sikerrel működő programsorozat. Hétvégén a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke, Dr. Fekete Károly „Ti azért így imádkozzatok…” címmel egész napos rendezvényt tartott a nagy múltú regionális városban, Nyírbátorban. Az eseményre a nyírségi egyházmegyéből a helyiek mellett (Nyírbátor), Encsencs, Kállósemjén, Kisléta, Nagykálló, Nyírbogát, Nyírcsászári, Nyírmeggyes, Nyírvasvári, Mérk-Vállaj, Szakoly és Tiborszállás közösségét invitálták.
Az istentiszteleten a püspök úr az igaz bíró és a kitartó szegény asszony történetéről prédikált. A gyakorlati teológiai kurzus több témában, több csoportnak kínál alkalmanként lehetőséget arra, hogy közösen oszthassák meg benyomásaikat, ismereteiket a témában. A regionális felnőttképzésen főtiszteletű úrtól az imádságról érdekes gondolatokat hallhattak az érdeklődők. Mit jelent nekem az imádság? Mikor és hogyan találkoztam először ezekkel a gondolatokkal? Az előadás során a püspök úr arról is szólt, hogy az imánál nem a hossz, nem a körülírt tartalom a lényeg, a mélység számít. Hogyan tudjuk megfogalmazni kérésünket, imánkat az Úrhoz? Majd a meghívott vendégekkel közösen kötetlen kerekasztal-beszélgetésen boncolgatták e fontos kérdéseket. Tóth-Mihala Veronika tiszteletes asszony moderálásával mindenki elmondhatta észrevételeit, élményeit, tapasztalatait. Lelkészek, gyülekezeti tagok meséltek az imádságról, s arról, ki hogyan éli meg és hogyan imádkozik nap mint nap.
A Hirdesd az Igét sorozat 2015-ben indult püspök úr beiktatásával. Fontos missziójának tekinti, hogy olyan témákat érintsenek ezeken az találkozókon, amelyek a lelkészeket és gyülekezeti tagokat segítik abban, hogyan igazodjanak el a mai világban, hogyan tehetnek tanúbizonyságot, hogyan használják mindennapi életükben a vallást és a hitet, hogyan éljék meg mai felgyorsult világunkban mindezeket. Kell és nagyon fontos a kimondatlan ügyeket is boncolgatni, a kisebb közösségekkel közösen beszélgetni, mert csak így segíthetjük egymás munkáját és így adhatjuk át saját tapasztalatainkat egymásnak. Talán egy újabb gondolat is megfogalmazódott a nap végére számunkra és talán már jobban megérthetjük azt, hogy a hitnek és az igének, imádságnak milyen fontos szerepe van az életünkben. Észre sem vesszük, hogy életünk bármely szakaszában észrevétlenül imádkozunk. Számtalanszor kérünk, fordulunk egy-egy nehezebb döntés, egy-egy feszültebb megbeszélés előtt a mi urunkhoz. Miért ne tehetnénk ezt tudatosan, miért ne imádkozhatnánk vállaltan és őszintén? Időben meg kell tanítanunk a gyermekeinknek, hogy ne féljenek bízni és hinni Istenben, hogy merjenek imával fordulni hozzá, mert csak így lehet a segítségükre. Ahogyan az ősi Kollégium jelmondata is szól, „Orando et laborando, azaz imádkozva és dolgozva” nevelje a kisgyermekeket.
Ne szégyelljünk imádkozni és reformátusnak lenni sem.
Pótor Melinda





A tanév kezdete minden évben az előző időszak lezárását és az új kihívásokat, feladatokat jelenti. A Báthory Anna Református Általános Iskolában tartalmas időszakot, eredményes tanévet zártunk le és lelkesen készülünk az újabb teendőkre. Az előző esztendő kiemelt tanév volt iskolánknak, hiszen a Reformáció 500 éves évfordulója megannyi kiváló kulturális eseményt kínált tanulóinknak. Minőségi programokkal emlékeztünk meg a jubileumi évről. A témahetek „izgalmas utazásra” invitálták iskolánk közösségét. Az év végén pedig a legjobban teljesítő két osztályunk jutalmaként vizsolyi kiránduláson járt, ahol megtekintették a legrégibb fennmaradt és ma is használt teljes, magyar nyelvre lefordított Bibliát. A nyári szünet ellenére sem zárultak be iskolánk kapui. Több héten át változatos nyári táborokat kínáltunk és szerveztünk tanulóinknak, melynek kivitelezésében dolgozóink tevékenykedtek. Igyekszünk iskolánkat folyamatosan szépíteni, illetve szebb, modernebb környezetet teremteni az idejáró gyermekeknek, hogy egy hangulatos légkörben kezdhessék meg ismét az új tanévet.

július 29-től augusztus 3-ig került megrendezésre az első Nyírségi Református Ifjúsági Tábor, Hercegkúton. A nyírbátori ifiből öten vettünk részt, plusz felnőtt kísérőink Fazakas Eszter tiszteletes asszony és Fazakas Ferenc tiszteletes úr voltak.

Május utolsó vasárnapján hősök napi megemlékezéssel egybekötött ünnepi istentiszteleten vettek részt a Báthory Anna Református Általános Iskola tanulói. Az istentisztelet első részében az igehirdetés alkalmával Fazakas Eszter iskolalelkész az ünnepi alkalomhoz kapcsolódóan bibliai hősökről beszélt és azokról a hétköznapi emberekről, akik a mindennapokban hajtanak végre figyelemreméltó tetteket sokszor nehéz körülmények között is. Ezt követően az első és az ötödik osztályosok szolgáltak színvonalas műsorukkal.
függetlenségéért és fennmaradásáért.

Áldozócsütörtök ősi magyar szó, amely arra utal, hogy régen e napon volt a gyermekek első úrvacsorája, „áldozása”, a húsvéti ünnepkör záró alkalma – Jézus mennybemenetelének ünnepe.
minden úgy történt, ahogy Isten kijelentette. Így mi is bízhatunk abban, hogy a még be nem teljesedett ígéretei valóra válnak.


séges út alatti csermelynek köszönhetően. Viszont ez a kisebb patak, a csobogásával fantasztikus hangulatot adott utunknak. Visszafele megálltunk egy vízesésnél, ami közvetlenül a Sebes-Körös mellett van. Káprázatos volt a kilátás, és miközben fotózkodtunk egy kajakos csapattal is találkoztunk.
t még megnéztük a helyi víztározót. Szép látvány volt, bár egy kisebb nehézséget okozott az árkon való átjutás.
odik alkalommal került sor az Ifjúsági Istentisztelet megrendezésére a Nyírbátori Református Gyülekezeti Teremben. Az Istentisztelet „Véletlenül VAGY Teremtve?” címmel lett hirdetve az az előtti hetekben. A címet részletesebben az esemény főelőadója Fazakas Eszter nagytiszteletű asszony fejtette ki nekünk bővebben. A kérdést kétféle képpen értelmezhetjük méghozzá, hogy mi, emberek véletlenül vagyunk-e teremtve vagy pedig bármi a Földön véletlenül jött létre vagy Isten által teremtve lett. A bemutató során Charles Darwinról angol természettudósról és evolúciós elméletéről is hallottunk és annak megcáfolásáról. Nem véletlenül jött létre a világ és nem véletlenül, csak úgy céltalanul lettünk mindannyian ilyen egyedinek teremtve. Istennek terve van velünk, terve van a világgal. Nem tudhatjuk, hogy mit akar tőlünk Isten, de valamit biztosan. Nem kell extrém dolgokra gondolnunk. Hisszük, hogy Isten minden embert arra hív, amire alkalmassá teszi. Az is egészen biztos, hogy Ő szelíden hívogatni fog minket a szolgálatába.