Feltétlen szeretet
Felnőttként az ember sok mindent másképp lát, mint mikor gyermek. Másként látja a szüleit, a nagyszüleit, sőt, még a tanárait is, de másként látja a világot és a benne levő embereket is. Aki nagyszerű családban nevelkedik fel, az csak felnőtt korábban fog szembesülni azzal, hogy a világ sokszor milyen kegyetlen szokott lenni, hogy az emberek sokszor nem is próbálnak meg küzdeni a bűneik ellen, hanem sokkal inkább tobzódnak benne. Komorabb, és sötétebb világot kapnak. Persze tudom, sajnos sokan vannak, akik már gyermekkorukban képtelenek szembenézni a világ ridegségével. Valahol mindannyian érezzük, hogy nem jó ez így, de senki nem tesz ellene, vagy ha valaki mégis megpróbálja, akkor válaszként gúnyt kap, és lenézést. A maga módján jelen világunk kegyetlen, és mi tesszük azzá emberek. Mi, akik a megalázást, megvetést, lenézést képesek vagyunk viccbe burkolni, s utána számon kérni a másikon, hogy miért nem érti meg, hogy viccről van szó; mi, akik fontosabbnak tartjuk egy állat életét, mint egy emberét; mi, akik legalizáljuk az abortuszt, holott, az már egy emberi élőlény; mi, akik háborúzunk, akik eltiprunk és elnyomunk másokat, csak a hatalomért és a pénzért. Ilyen világot alkottunk magunknak. S sokszor csak legyintünk, hogy a másik se jobb, a másik sem csinálja jobban a dolgokat, s ezért feloldozást érzünk saját felelősségünk alól. Ilyenkor mindig édesanyám szavai jutnak az eszembe, amikor életemben egyszer rossz jegyet vittem haza. El akartam neki mondani, hogy a többieknek is rosszul sikerült, de a válasz azóta is belém éget: ,,Nem érdekelnek a többiek.” Megértettem, a többiek jegye a többiek felelőssége, az enyém pedig az enyém, és nem lehet feloldozás az én felelősségemre az, hogyha a többieknek rosszul sikerült, akkor nekem is sikerülhetett rosszul. Az én életem az én felelősségem, az én döntéseim, tetteim, szavaim, mind-mind az én felelősségem, és más azt nem határozhatja meg, nem adhat kibúvót.
Azonban vannak még fénysugarak. Van valami, amit még jobbnak lát az ember felnőtt korábban, mint gyermekkorában. Ez pedig az igazi anyai szeretet. A családomban van kisgyermek, csodálatos egy kis ajándéka Istennek. Különleges látni, hogy mennyi mindent megtesz érte az édesanyja, mennyire szereti. S ez a szeretetet, ez a feltétel nélküli szeretet lehetővé teszi, hogy jobbá tegyék egymást, a gyermek az édesanyját, az édesanya a gyermeket. Gyermekként érezheti csak az ember, mennyire szereti őt az édesanyja, de felnőttként megértheti, hogy ez sokszor milyen nagy áldozatokat jelent, milyen nagy megpróbáltatásokat és nehézséget. S lenyűgöző, ahogyan nem kéri számon az édesanya a gyermek hibáit, hanem terelgetni próbálja és formálja, hogy jobb legyen, s ahogyan az a gyermek nem kéri számon a felnőtt hibáit, hanem csak örül neki, annak, hogy van a másik. Sokszor azt látom, hogy ezt a feltétel nélküli szeretetet felejtettük el mi felnőttek, s ezért hagyjuk, hogy az irigység, a gonoszság, a rosszindulat éket verjen közénk.
Milyen jó, hogy Isten azonban nem felejtett el feltétel nélkül szeretni minket, pusztán csak azért szeretni, mert vagyunk. Milyen csodálatos az, ahogyan Ő szeret minket. Előtte nem kell megfelelnünk, nem kell tökéletesnek látszanunk, nem kell tartanunk attól, hogy megszól, megaláz, lenéz, mert úgy szeret minket, amilyenek vagyunk. S akár csak egy anya gyermekét, ő is megpróbál formálni minket, alakítani, hogy jobbak legyünk, de ettől még szeret. Ezt a szeretetét mutatta meg több, mint 2000 éve karácsonykor. Bűnös voltunk ellenére is szeret minket, olyannak, amilyenek vagyunk, feltétel nélkül. S bár a bűnt továbbra is gyűlöli, mert elszakít minket tőle, és egymástól, de igyekszik formálni minket. Mikor Jézusként lejött erre a világra azért tette, hogy egy esélyt adjon nekünk. Esélyt arra, hogy vele lehessünk, az Ő szeretetétben sütkérezzünk. Kívánom, hogy így karácsonykor, mindannyian megtapasztaljuk Isten feltétel nélküli szeretetét, s ezáltal tudjuk megünnepelni megváltó Jézusunk földre születését! Legyen áldott, hittel, szeretettel és békével teli karácsonyuk!
Németh Nikoletta
lelkipásztor
