Bemutatkozik Tomes Attila

Áldás, Békesség, kedves Testvérek!

Tomes Attila a nevem, misszionárius vagyok. Négygyermekes család legkisebb gyermekeként láttam meg a napvilágot a nagy Szovjetunió Nevetlenfalu községében 1977 márciusában. Édesanyám és édesapám mindketten dolgos emberek voltak. Két bátyám és egy nővérem van. Szüleim leánygyermeket vártak. Azt gondolták, hogy így lesz párban a család: apa, anya, két fiú, két lány. De Istennek más terve volt. Erzsébet helyet (így hívtak volna, ha lány lettem volna), megszülettem én és az Attila nevet kaptam. 6 éves koromig nagymamám nevelt, aki imádságában mindig úgy imádkozott értem: „Bárcsak egy kis Sámuel lehetne, aki hallgat az Úr tanácsára”. Nagyon sok mindent köszönhetek neki: olyan neveltetést kaptam tőle, amit nem sokan mondhatnak magukénak. A kommunizmus idejében Kárpátalján nem volt szabad a vallásukat gyakorolni az embereknek. Ők mégis – összefogva idősebb nyugdíjas asszonyokkal -, heti rendszerességgel házankét bibliaórát tartottak. Emlékszem a sötétítő függöny be volt húzva, hogy kintről ne lássák, hogy mi folyik a szobában, halkan énekeltek, de annál nagyobb hittel. Ez a hit rám, gyermekre is már nagy hatással volt.

1991-ben 14 éves voltam, amikor a Szovjetunió széthullott. Ez volt az az időszak, amikor sok templomot, amelyet azelőtt sok-sok évvel bezártak, most ismét megnyitottak. Ebben az évben volt lehetőségem részt venni egy keresztyén ifjúsági táborban, Tiszanagyfaluban. ifj. Zimányi József vezetésével. Egy kérdés volt, ami meghatározta az egész hetet: MI AKADÁLYOZ ABBAN, HOGY ISTENNEK SZOLGÁLJ? Péntek este a záró evangelizáción be kellett ismernem, hogy ÉN saját magam vagyok az akadály, az ÉN bűneim nem engedik, hogy közelebb kerüljek Istenhez. Ott azon az estén Krisztushoz fordultam, letettem bűneimet a kezébe és átadtam életem Krisztusnak, hogy többé ne Én legyek, hanem Ő legyen az életem irányítója. Erre a hétre elkísért bennünket a gyülekezetünk gondnoka is. Nagyon sokat köszönhetek neki a további lelki növekedésemben. Megalakult az ifjúsági csoport, konfirmálhattam, s az iskolai tanítás után együtt dolgozhattam vele, mint asztalos segéd. Ő rengeteg keresztyén könyvet szerzett be Magyarországról, amit céltudatosan nekem is továbbadott olvasni. Majdnem minden könyv misszióról, misszionáriusok életéről szólt. Nagyon sokáig forgott bennem a gondolat: Misszionárius szeretnék lenni és Isten igéjét szeretném hirdetni Afrikában.

1993-ban 16 évesen elveszítettem édesapámat, 59 éves volt. Gyorsan fel kellett nőnöm. Férfivá kellett válnom, segítenem édesanyámnak mindenben.

1994-ben nagy meglepetésemre a Kárpátaljai Református Egyház közösen a Hollandiai Református Egyházzal, Misszionárius Képzőt indított Kárpátalján. Mintha az álmom vált volna valóra, én is jelentkeztem. Istennek egy csodálatos kegyelme volt, hogy én is bekerültem ebbe a képzésbe. Nem Afrika volt az úti cél, hanem a volt Szovjetunió, de nem számított, mert misszionárius lehetek.

Itt ismertem meg feleségemet, Líviát, akivel 3 éven keresztül együtt tanultunk. Úgy gondoltam, hogy nem lehet annál nagyobb ajándék, mint az, ha az embernek a felesége is misszionárius. Ugyanabban a hajóban evezünk, egy a célunk, Isten országát hirdetni. Ezért nem is vártam sokat, 1996-ban megkértem a kezét és még ebben az évben, szeptember 14-én összeházasodtunk.

1997-ben a Missziós képezés befejezése után a Munkácsi Református gyülekezetbe helyeztek minket. Itt született meg legidősebb leányunk, Mirjám.  Egy fél éves szolgálat után az Úr a Romák felé fordította a figyelmemet. Így 1998-ban kezdtem el a cigánymissziót. Gyülekezet alakult, templomot építettünk és Isten kegyelméből 2005-ig szolgálhattam közöttük. Közben még két leánygyermekünk született: Debóra és Lea.

2005-től Isten egy új ajtót nyitott szolgálatunkban. A Kárpátaljai Református Egyház által akkor megvásárolt hatalmas épületben, Csonkapapiban létrejött egy Cigánymissziós Tanulmányi Központ. Benne voltam a cigánymisszió vérkeringésében. Az igazi misszió ekkor indult. Kb. 10 év alatt 15 Roma gyülekezet alakult, óvodákat és elemi iskolákat indítottunk több Istennek hű szolgatárssal együtt.

2017-ig feleségemmel együtt szolgáltunk a Központban, ahol nyári táborokat szerveztünk a gyülekeztek és iskolák gyermekei számára, év közben pedig azoknak a munkatársaknak szerveztünk találkozókat, tovább képzéseket, konferenciákat, akik a gyülekezetben vagy iskolában, óvodában dolgoztak. Nagyon jól éreztük magunkat a szolgálatban. és a gyermekeink is segítettek mindenben. Istennek mégis más terve volt az életünkkel. Úgy alakította a dolgokat, hogy most itt Nyírbátorban szeretne bennünket látni feleségemmel és gyermekeinkkel. Semmi mást nem szeretnénk itt sem, mint Kárpátalján: Megmaradni Isten útján és hirdetni az evangéliumot függetlenül attól, hogy kinek milyen a nemzetisége, vagy milyen a bőre színe.

Isten nem személyválogató, ezért mi sem tehetjük meg, hogy ne mondjuk el mindenkinek a jó hírt: „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz Ő benne el ne vesszen, hanem örök élete legyen. János 3,16

Ezzel az örömhírrel kívánok a testvéreknek: áldást, békességet.

Tisztelettel:

Tomes Attila

Gitártábor Berekfürdőn

Gitártábor

Augusztus közepén került megrendezésre a Nyírségi Református Egyházmegye Gitártábora, ahova Nyírbátorból 4-en döntöttünk úgy, hogy el akarjuk sajátítani a gitározás alapjait. Izgatottan álltunk a Berekfürdői szállás kapujában hangszereinkkel a kezünkben, mivel ilyen fajta táborban még egyikünk sem vett részt. Felosztottak minket a gitártudásunk szerint csoportokra, és ezekben a csoportokban zajlottak az órák. Egy napunk 1 óra gitártanulásból, játékokkal, délutáni fürdőzéssel, és áhítatokkal telt. Viszont több nap is úgy döntöttünk, hogy délután a táborban maradunk és közösen mélyítjük el az órákon szerzett tudásunkat. Több dalt megtanultunk és közösen énekeltünk, zenéltünk a megye különböző pontjáról érkezett kortársainkkal. Esténként pedig filmet néztünk, tábortűz mellé ültünk, csillagokat néztünk és beszélgettünk. De elsétáltunk egy közeli tóhoz is és a várost is megnézhettük. Utolsó nap „ki mit tud” keretein belül mindenki előadhatott csoportosan vagy egyedül valamilyen produkciót amiknek zöme zenei előadás volt. Este pedig közösen a tűzhöz telepedtünk és elénekeltük a kedvenc dalainkat. Utolsó nap feltöltődve búcsúztunk el a helytől és mindenkitől, akivel barátságot köthettünk és megismerhettünk. Azóta pedig közösen várjuk a jövő évi 10. tábor eljövetelét!

Ladányi-Pára Zsuzsanna

 

Egyházmegyei Ifjúsági Tábor

2018. július 29-től augusztus 3-ig került megrendezésre az első Nyírségi Református Ifjúsági Tábor, Hercegkúton. A nyírbátori ifiből öten vettünk részt, plusz felnőtt kísérőink Fazakas Eszter tiszteletes asszony és Fazakas Ferenc tiszteletes úr voltak.

A tábor jelmondata az “Indulás” volt. Ez a jelmondat, az ott töltött hetünkre végig hatással volt. Az indulást érthetjük szó szerint, mivel ez volt az első ilyen tábor, de elindultunk egy lelki úton is, mely Jézus felé vezet. Az öt nap alatt minden napra érdekes programokat szerveztek számunkra. A napunk reggeli áhítattal és énekléssel kezdődött, megreggeliztünk, majd a korosztályonkénti kiscsoportos beszélgetések következtek. A finom ebéd elfogyasztása után különböző műhelyfoglalkozásokon vehettünk részt. Mindenki érdeklődésének megfelelően választhatott, ezután kaptunk egy kis szabadidőt is. Minden nap vacsora után esti vendég érkezett a táborba. Az első vendég egy látássérült férfi volt, aki egyáltalán nem látott. Minden esti vendég elmondta, hogy hogyan tért meg, találta meg az Istenhez vezető utat. Ezeket a történeteket, életutakat mindenki csendben, figyelemmel hallgatta. Számomra az első esti vendég, egy vak férfi életútja érintett meg. Ő úgy érzi ennek ellenére is teljes életet él, presbiterként van jelen, és így tevékenykedik gyülekezetében. Az estét közös áhítat zárta. Ezután már csak a zsíros kenyér parti következett. A lelki feltöltődés mellett gyalogtúrákon is részt vettünk, melyeken új élményekkel gazdagodtunk. Nekem a Tengerszemhez vezető túra tetszett.

A hét során sok új éneket tanultunk és számos új barátot szereztünk, reméljük jövőre is megrendezésre kerül ez a tábor és találkozhatunk.

Nagy-Szalontay Zsófia