Egyházmegyei Ifjúsági Tábor

2018. július 29-től augusztus 3-ig került megrendezésre az első Nyírségi Református Ifjúsági Tábor, Hercegkúton. A nyírbátori ifiből öten vettünk részt, plusz felnőtt kísérőink Fazakas Eszter tiszteletes asszony és Fazakas Ferenc tiszteletes úr voltak.

A tábor jelmondata az “Indulás” volt. Ez a jelmondat, az ott töltött hetünkre végig hatással volt. Az indulást érthetjük szó szerint, mivel ez volt az első ilyen tábor, de elindultunk egy lelki úton is, mely Jézus felé vezet. Az öt nap alatt minden napra érdekes programokat szerveztek számunkra. A napunk reggeli áhítattal és énekléssel kezdődött, megreggeliztünk, majd a korosztályonkénti kiscsoportos beszélgetések következtek. A finom ebéd elfogyasztása után különböző műhelyfoglalkozásokon vehettünk részt. Mindenki érdeklődésének megfelelően választhatott, ezután kaptunk egy kis szabadidőt is. Minden nap vacsora után esti vendég érkezett a táborba. Az első vendég egy látássérült férfi volt, aki egyáltalán nem látott. Minden esti vendég elmondta, hogy hogyan tért meg, találta meg az Istenhez vezető utat. Ezeket a történeteket, életutakat mindenki csendben, figyelemmel hallgatta. Számomra az első esti vendég, egy vak férfi életútja érintett meg. Ő úgy érzi ennek ellenére is teljes életet él, presbiterként van jelen, és így tevékenykedik gyülekezetében. Az estét közös áhítat zárta. Ezután már csak a zsíros kenyér parti következett. A lelki feltöltődés mellett gyalogtúrákon is részt vettünk, melyeken új élményekkel gazdagodtunk. Nekem a Tengerszemhez vezető túra tetszett.

A hét során sok új éneket tanultunk és számos új barátot szereztünk, reméljük jövőre is megrendezésre kerül ez a tábor és találkozhatunk.

Nagy-Szalontay Zsófia

0 válaszok

Szóljon hozzá Ön is!

Véleménye vagy kérdése van? Beszélgetne velünk?
Írjon bátran, és válaszolunk!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.